FVI: nem lehet késni az ajánlószelvények leadásával
A Fővárosi Választási Iroda (FVI) arra figyelmezteti a jelölteket és a jelölőszervezeteket, hogy az ajánlószelvények leadásának (tehát a főpolgármester-jelöltek bejelentésének) péntek délután négy órai határideje jogvesztő. Aki tehát nem ér időben az irodához, attól nem vehetik át jogszerűen az összegyűjtött ajánlásokat. Az FVI azért adott közleményt, mert a Fővárosi Önkormányzat épületében az iroda nem az épület bejáratának a közelében, hanem annak egyik túlsó sarkában található. Nem elég tehát az épületbe beérni 16 órakor, addig az irodába el is kell jutni, ami a kaputól még egy több perces sétát jelent. Hír3
Terrorcsapás a békejobbra

Egy nappal az izraeli-palesztin béketárgyalások megkezdése előtt brutális módon meggyilkoltak négy izraelit. Egy hatgyerekes házaspár és két stoppos volt a terroristák áldozata. A mészárlásért a Hamasz vállalta a felelősséget. A terrorszervezet gázai szóvivője gratulált „a sikeres akcióhoz”.

Az autó Hebron zsidók lakta városrésze, Kirjat Arba felé tartott, amikor tűz alá vették. Jicak Ames felesége, Tali Ames, Kochava Even-Haim és Avisai Schindler utaztak a kocsiban, életkoruk 24 és 47 év között volt. Az Ames házaspárnak hat gyermeke van, a legkisebb egy 18 hónapos csecsemő. Az izraeli média hírei szerint az áldozatok közül a nagycsaládos édesanya gyermeket várt.

A mentőcsapatokkal érkezett a helyszínre Momy Even-Haim is, aki felfedezte, hogy felesége is a halottak között van. „Láttunk egy önkéntest sírni, és először nem értettük, hogy mi történt, számos más katasztrófát látott már korábban", - nyilatkozta a Zaka mentőszolgálat vezetője, Isaac Bernstein a Jerusalem Postnak. „Aztán kiabálni kezdett: »Ez a feleségem! Ez a feleségem!'« Elvittük a helyszínről azonnal" - tette hozzá Bernstein.

„Amikor megérkeztünk a helyszínre, az autó mind a négy ajtaja nyitva volt, és négy test feküdt az úttesten, - nyilatkozták a mentősök. - Láttuk, hogy a létfontosságú szerveket nagyon nagy számú golyó érte, és esély sem volt arra, hogy megmentsük az életüket - tették hozzá. - Nagyon drámai látvány volt. Megtanultuk elfelejteni az ilyeneket az elmúlt években."

A szemtanúk beszámolója szerint a terroristák tüzet nyitottak az autóra, és már ekkor eltalálták a bent ülőket, de miután a gépkocsi megállt, kirángatták a sebesülteket, és közvetlen közelről szétlőtték őket, amíg meg nem győződtek arról, hogy mindenki halott.

Néhány órával a merénylet után a palesztin területeken - elsősorban Gázában - tényleges hatalommal rendelkező Hamasz terrorszervezet vállalta a felelősséget a történtekért. Az AP hírügynökséghez eljuttatott nyilatkozat szerint ők hajtották végre a mészárlást, a szervezet ellenzi a béketárgyalásokat. A palesztin miniszterelnök, Salam Fajad elítélte a cselekményt; azt mondta, hogy a történtek a palesztin nép érdekeivel szemben állnak, és aláaknáznak minden arra irányuló törekvést, hogy nemzetközi támogatáshoz jussanak. A kormánya mindent meg fog tenni, hogy a további hasonló eseményeket elkerüljék.

Az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu értesülések szerint elrendelte „mindennemű diplomáciai visszafogottság nélkül" a tettesek kézrekerítését. Véleménye szerint a halálos támadás megmutatta, hogy a béketárgyalások során semmilyen kompromisszumot nem lehet kötni az izraeli követeléseket illetően. Az izraeli védelmi miniszter, Ehud Barak a támadást „fájdalmasnak és súlyosnak" nevezte. Biztosította a közvéleményt arról, hogy a biztonsági erők és a katonák minden lehetséges dolgot meg fognak tenni azért, hogy elkapják a tetteseket.

Szilvan Salom miniszterelnök-helyettes nyilatkozatot tett közzé. „Sajnos újra bebizonyosodott, hogy mialatt mi megpróbálunk utat találni a béke és az együttélés lehetőségeire, vannak, akik meg fognak próbálni terrorcselekményeket elkövetni és ártatlanokat meggyilkolni" - írta.

Az izraeli hatóságok már korábban is tartottak attól, hogy palesztin terroristák megpróbálják szabotálni a tárgyalásokat izraeliek ellen elkövetett merényletek elkövetésével. Korábban Mahmúd Abbász az Egyesült Államok aktív közreműködését követelte, ha a közvetlen tárgyalások holtpontra jutnának.

Barack Obama meghívására Abbász és Netanjahu lapzártánk után kezdi meg a tárgyalásokat. Az amerikai elnök elítélte a hebroni terrortámadást, és kijelentette: „A Hamasznak és mindenki másnak, aki ilyen gyáva és aljas bűncselekményekért felelősséget vállal, tisztában kell lennie azzal, hogy semmi nem tántoríthat el bennünket nemcsak Izrael biztonságának garantálásától, hanem egy tartós békének a megvalósításától sem."

Benjamin Netanjahu megköszönte Obama szolidaritását, és azt mondta, hogy a gyilkosságokat olyanok követték el, akik számára az emberi élet semmit nem jelent. „Földbe tapossák az emberi jogokat, és lemészárolnak mindent, amit elleneznek."

Mahmúd Abbász palesztin vezető mandátuma 2009. januárban lejárt, de a Hamasz győzelmétől való félelem miatt választások nélkül hatalomban maradhatott. A palesztin vezető élvezi a nyugati vezetők bizalmát, odahaza viszont minimális támogatottsággal rendelkezik. Abbász miniszterelnöke, Szalam Fajjad pedig a palesztin parlamentben egyetlen fős frakcióval rendelkezik, amelyet ő maga alkot. Abbásznak minden előfeltételt fel kellett adnia a tárgyalások megkezdéséhez. Netanjahu ahhoz sem járult hozzá, hogy Izrael meghosszabbítsa a szeptember 26-án lejáró építési moratóriumot a Nyugati parton. Sőt, a telepesek a hebroni merénylet nyomán a maguk részéről már több helyen hozzá is kezdtek az építkezésekhez. „Ők gyilkolnak, mi építünk" - nyilatkozta a júdeai és szamariai települések tanácsának a szóvivője.
2010. szeptember 02. 09:00
FVI: nem lehet késni az ajánlószelvények leadásával
A Fővárosi Választási Iroda (FVI) arra figyelmezteti a jelölteket és a jelölőszervezeteket, hogy az ajánlószelvények leadásának (tehát a főpolgármester-jelöltek bejelentésének) péntek délután négy órai határideje jogvesztő. Aki tehát nem ér időben az irodához, attól nem vehetik át jogszerűen az összegyűjtött ajánlásokat. Az FVI azért adott közleményt, mert a Fővárosi Önkormányzat épületében az iroda nem az épület bejáratának a közelében, hanem annak egyik túlsó sarkában található. Nem elég tehát az épületbe beérni 16 órakor, addig az irodába el is kell jutni, ami a kaputól még egy több perces sétát jelent.2010. szeptember 03. 07:45
Szijjártó: ha van sapka...
A kormány pedig ígéreteinek megfelelően igyekszik segíteni a devizahiteleseken: a kilakoltatási moratórium mellett azzal is, hogy devizahitelre immár nem lehet jelzálogjogot bejegyezni - szögezte le a miniszterelnök szóvivője2010. szeptember 03. 07:41
Összeül a Magyar Ifjúsági Konferencia
Összehívta a Magyar Ifjúsági Konferencia soros ülését Soltész Miklós szociális-, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár: a péntektől vasárnapig tartó rendezvényen a kormány és a határon túli magyar ifjúsági szervezetek képviselői nemzetpolitikai, oktatási és kulturális elképzelésekről tanácskoznak.2010. szeptember 03. 07:37
Az elszakadt vontatókötél volt a veszte
Személygépkocsi és kamion ütközött egymásnak a 4-es főúton Nyírtura és Nyírbogdány között péntek hajnalban, a balesetben egy férfi meghalt - közölte a rendőrség.2010. szeptember 03. 07:41
„Bevetéscukorka” a honvédségnek
Sok tíz millió forint szóróanyagokra, reklámfityegőkre és -cukorkákra, alkalmi nyomtatványokra, műsoridő vásárlására. Az elmúlt években többek között ilyen beszerzésekre szórták el az adófizetők pénzét a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs végrehajtói - olvasható a Magyar Nemzetben.2010. szeptember 03. 07:41
Újabb rendőri vezetőváltások
Hivatalosan szerdától több rendőri szerv, illetve kapitányság élén is új vezető dolgozik - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön az MTI-vel.2010. szeptember 02. 19:50
Minden napra jutott egy-két fejcsere
Száznapos a kormány: az eltelt három hónapban több mint száz, kormányzati hatáskörbe tartozó állami intézmény, gazdasági szervezet élén történt váltás.2010. szeptember 03. 07:15
Szócska Miklós: A kórház-konszolidációnak működésbe kell hoznia a rendszert
Katéter és Mónika - így nevezik a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban az egészségügyi ellátó-rendszerről készülő digitális térképet - mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Szócska Miklós. A tárca egészségügyért felelős államtitkára arról is beszélt, hogy csak a jövő évi költségvetés kereteiben lehet megfogalmazni azokat a prioritásokat, amelyek szerint a kórházak finanszírozása megoldódhat.2010. szeptember 03. 06:05
A Dúró-Novák páros veszi át a felvonuló "büszke heterók" petícióját
Szeptember 4-én, szombaton 16 órakor a Hősök terén kezdődik a "hetero büszkeség napi vonulás". A civil megmozdulás Országgyűlésnek címzett petícióját Dúró Dóra és Novák Előd, a parlament egy [...]2010. szeptember 02. 21:34
Kétszáz éve, 1810. június 26-án halt meg Joseph-Michel Montgolfier, aki Étienne nevű testvérével együtt feltalálta az emberi irányítású hőlégballont
1740. augusztus 26-án született Vidalon-des-Annonay városban, és újításaival először a családi papírgyárat virágoztatta fel. Az anyagi biztonság tette lehetővé, hogy Étienne-nel a repülés titkait kutassák. Joseph először egy magas épület tetejéről ugrott le a maga készítette ejtőernyővel, és a nézők legnagyobb megdöbbenésére épségben ért földet. Ezután kezdtek léggömböt fabrikálni, amelyet először hidrogénnel akartak megtölteni. A gáz azonban gyúlékonynak bizonyult, tárolni sem tudták, így a meleg levegő felé fordultak.2010. június 27. 09:46
Egyelőre mégsem lesznek megahivatalok?
A kormány szerdai ülésén nem döntöttek a területi államigazgatási szervezetek összevonásáról, a megyei kormányhivatalokról, de már közel a megoldás - mondta Kovács Zoltán, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.2010. szeptember 03. 07:12
Milliókba kerül naponta a BKV-nak a külsős buszbérlés
A buszos szakszervezetek információi szerint a BKV-nak napi 3,5 millió forintba kerül a két alvállalkozótól bérelt 25 jármű, amelyeket azért állítanak forgalomba, mert a közlekedési cégnek nincs elég forgalomképes busza.2010. szeptember 01. 12:00
Feloldották a tűzgyújtási tilalmat
Az erdészeti hatóság 2010. augusztus 30-i hatállyal feloldotta a tűzgyújtási tilalmat a Főváros és Pest megye közigazgatási területén – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség.2010. augusztus 31. 14:01
Az LMP valós megoldásokat akar a problémákra
Mélységesen elítéli a Jobbik kijelentéseit, a megbélyegzést és a kirekesztést tovább fokozó elképzeléseit a Lehet Más a Politika. A párt nem tüneti kezelést, hanem valódi javaslatokat kínál, egyben felajánlja szakmai segítségét a kormánynak a problémák megoldására.2010. szeptember 02. 20:39
Csúnya baleset: elszakadt kötél okozta a férfi halálát
Személygépkocsi és kamion ütközött egymásnak a 4-es főúton Nyírtura és Nyírbogdány között péntek hajnalban, a balesetben egy férfi meghalt - közölte a rendőrség.2010. szeptember 03. 07:43
Elhunyt Angelusz Róbert szociológus
Életének 72 évében Mexikóvárosban meghalt Angelusz Róbert a hazai szociológiai kutatás és oktatás egyik meghatározó egyénisége - adta hírül a Népszabadság internetes kiadása.2010. szeptember 03. 02:40