LAPSZEMLE.hu

     

Az eutanáziáért küzdő ALS-beteg most már azt mondja, akkor sem élne a lehetőséggel, ha engednék
Nem fél a haláltól, és bár folyamatosan romlik az állapota, még mindig nem készül a végső búcsúra az alkotmányjogász, aki exkluzív beszélgetésre invitálta lapunkat, írja a Népszava, alább olvasható a [...] Kuruc.info

Tapasztalatból beszél – Egy biztosítós lakásában jártunk
A lakásunk, az otthonunk az egyik legféltettebb kincsünk, amire – amilyen módon csak lehet – érdemes vigyáznunk. Biztosításkötésnél azonban jó, ha segítséget is igénybe veszünk, hiszen egy szakember olyan szempontokra is felhívhatja a figyelmünket, amelyekre magunktól nem is g
HVG - Itthon | 11:30
Dobrev Klára szerint erős szociáldemokrata kormány fogja leváltani Orbán rendszerét

A DK-MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője a Debrecenben tartott választási rendezvényen azt mondta, felkészültek a kormányzásra, és nincs idő várni 2026-ig.

(Belföld)

Népszava | 11:30
Tapasztalatból beszél – Egy biztosítós lakásában jártunk
A lakásunk, az otthonunk az egyik legféltettebb kincsünk, amire – amilyen módon csak lehet – érdemes vigyáznunk. Biztosításkötésnél azonban jó, ha segítséget is igénybe veszünk, hiszen egy szakember olyan szempontokra is felhívhatja a figyelmünket, amelyekre magunktól nem is g
HVG - Gazdaság | 11:30
Magyarország EU-elnökségéről tárgyalt Orbán Viktor a svájci elnökkel

Szóba került még az ukrajnai és a közel-keleti háborús konfliktus, valamint a svájci-magyar gazdasági együttműködés is.

(Belföld)

Népszava | 11:28
Új benzinárstop jöhet, jövő héten tárgyalnak róla
2022-ben is bevált.
TotalCar | 11:28
Felcsaptak a lángok a Forma-1-es Kínai Nagydíjon
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott a pálya melletti fű egy része.
Hirado.hu | 11:27
Megszűnik ez a népszerű magyar tévécsatorna
A Comedy Central Family csatornát a nyáron már senki ne keresse a televízióban.
Velvet | 11:26
Meghalt Györfi János kézilabda-mesteredző
Életének 64. évében.
Index - SportGéza | 11:25
 
   

Androidinfo.hu

deviza.hu

Ballon.hu

Jsda.hu

Filmek.hu

LóSport.hu

Hírdessen a LAPSZEMLE.hu-n

On-line TV műsor 46 országból 224 csatorna ingyen