LAPSZEMLE.hu

     

Saját ingatlanban lakik? Akkor a március különleges hónap!
A határozatlan időre kötött lakásbiztosítások esetében az ügyfelek minden év márciusában költségmentesen élhetnek egy további felmondási lehetőséggel a biztosítási évfordulón kívül. Ennek apropóján ismertetjük a felmondás legfontosabb szabályait, valamint néhány szempontot, melyek mentén anélkül optimalizálhatjuk az éves biztosítási díjat, hogy megnövekedett kockázatot vállalnánk. Azaz: hogyan kapjunk ugyanannyit vagy az igényeinknek jobban megfelelőt – kevesebbért? HVG - Gazdaság

Iskolai kórust léptetnek fel a CPAC Hungary-n, ami az intézmény szerint nem politikai rendezvény
Az iskolaigazgató csak akkor árulta el, hová vinné a gyerekeket, amikor a szülők erre külön rákérdeztek. (Belföld)
Népszava | 11:27
Nagy fájdalmak közepette terült el a földön az olimpiai bajnok sztár
Nagyon megijedtek a nézők az arénában.
Index - SportGéza | 11:25
Késekkel felfegyverkezett bűnözőt fogtak a Szent Péter téren - az ukrán frontot is megjárta
Késekkel felfegyverkezett férfi próbált elvegyülni a tömegben a Szent Péter téren a pápai audiencia alatt, kiderült róla, hogy New York állam egyik veszélyes, körözött bűnözője, valamint az ukrajnai f [...]
Kuruc.info | 11:21
Egyszázalékos felajánlás: a beteg gyermekeken és az állatmenhelyeken segítenek a legtöbben
Közeleg az szja-bevallás határideje, idén is felajánlhatunk 1+1 százalékot.
HVG - Itthon | 11:20
Nyolcvan elfogás
Egy férfi a tűzhely mögé bújt a rendőrök elől, őt is megtalálták – pedig nem is körözték. Célkörözési akciókat tartottak Budapesten – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a rendőrség közleményéből.
Objektív | 11:16
Sok kicsi sokra megy
Gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják a legtöbben adójuk 1+1 százalékát. A támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján közz
Objektív | 11:13
Jogerős ítélet született a veronai buszbaleset áldozatainak hozzátartozóit zaklató férfi ügyében
Álprofilokon keresztül fenyegette az érintetteket.
Index - Belföld | 11:05
Túllépni a fizikai szükségleteken

A kenyér mellett emberi szóra, odafigyelésre, őszinte beszélgetésekre van szükségük az utcán élőknek – ebben is partnerük a Budapest Bike Maffia.

(Mozaik)

Népszava | 11:04
 
   

Androidinfo.hu

deviza.hu

Ballon.hu

Jsda.hu

Filmek.hu

LóSport.hu

Hírdessen a LAPSZEMLE.hu-n

On-line TV műsor 46 országból 224 csatorna ingyen